„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



2018. március 25., vasárnap

Filmes borítóval jelent meg David Levithan Nap nap után könyve, és már a mozikban a film


Március 22-e, azaz most csütörtök duplán kedvezett a David Levithan rajongóknak, hiszen ezen a napon jelent meg a Nap nap után könyv filmes borítóval a Maxim Kiadónál, és a magyar mozik is e naptól fogva kezdték játszani a könyvből készült filmet. Bevallom, én még nem olvastam a könyvet, viszont már megrendeltem az új kiadást, és - remélhetőleg - már úton van felém. A könyv elolvasása után természetesen a filmet is meg akartam nézni, csakhogy közben már túl vagyok rajta, mivel egy spontán ötlettől vezérelve tegnap elmentem rá. Ritkaság számba megy, hogy én előbb nézem meg a filmet, és csak utána olvasom el a könyvet, viszont ez most így alakult, mindenesetre nekem nagyon tetszett, csak még jobban felkeltette a kíváncsiságomat a könyv iránt, már alig várom, hogy a kezemben tartsam!


Amit a könyvről tudni érdemes…


Megjelenés
Az új borítós könyv megjelenésének dátuma: 2018. március 22.


A könyv fülszövege
A” sohasem tudja előre, hogy másnap hol fog ébredni, és kinek a személyiségét fogja felvenni. Már rég beletörődött ebbe, sőt kialakította saját életstratégiáját is: Ne kötődj senkihez! Maradj észrevétlen! Ne avatkozz bele semmibe! Minden megy is a maga útján rendesen, mígnem egy reggel „A” Justin testében ébred, és találkozik a fiú barátnőjével, Rhiannonnal. Attól a pillanattól fogva „A” jól bevált szabályai értelmüket vesztik, mert főhősünk nap nap után a lánnyal akar lenni. David Levithan az írói képzelet új távlatait nyitja meg. A szerző feltárja az olvasó előtt egy magával ragadó történetben „A” életének és szerelmének bonyolultságát, melyből kiderül, vajon Rhiannon képes lesz-e igazán szeretni a mindennap valaki más testében formát öltő „A”-t.


A könyv borítója



Olvass bele a könyvbe ITT
Rendeld meg a könyvet 30%-os kedvezménnyel ITT


Amit a filmről tudni érdemes...


Megjelenés
2018. március 22. (már a mozikban)



Főszereplők
A.
Rhiannon - Angourie Rice
Justin - Justice Smith


Előzetes


NYEREMÉNYJÁTÉK BEHARANGOZÓ
Holnap figyeljétek a facebook oldalamat (https://www.facebook.com/konyvvilagblog/), ugyanis nyereményjátékot hirdetek, aminek keretében páros jegyet nyerhettek a Nap nap után filmre. További részletek holnap a facebook oldalamon. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése