„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



Jennifer L. Armentrout - Obszidián

Fülszöveg: Amikor – éppen az utolsó középiskolai évem előtt – Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.Aztán a srác megszólalt.Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt – akkor valami történt. Valami váratlan.A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.
Mármint ha nem ölöm meg addig én magam…

Mint mondtam újrakezdtem. A legelejéről. És nem bántam meg. Nagyon jó volt újra átélni a kezdetektől. Katy és Daemon párosa az egyik kedvencem (ha nem A kedvencem). Az elején azt gondoltam, hogy Katy is szürke egér lesz, akibe ennek ellenére beleszeret a legjobb pasi a környéken stb. De szerencsére nem ez történt. A fiatalok kapcsolata teljesen más: először "utálják" egymást (na jó ez máskor is előfordult már), aztán megkedvelik, aztán megint utálják, aztán küzdenek ellene, de még mindig utálják-kedvelik egymást. Szóval kész hullámvasút az egész. De azt hiszem pont ezért szeretem annyira könyvet, mert sosem tudni mi lesz (legtöbbször) Daemon következő húzása.
Röviden a történetről: Katy új városba költözik, ahol egyetlen szomszédja a kedves Dee, aki mindennél jobban vágyik egy"normális" barátnőre, és a bunkó, de szexi  helyes Daemon, aki hát.. bunkó.. és próbálja távol tartani magát Katytől. Katy nem érti, hogy miért ilyen vele a fiú, miközben húga egyenesen imádni való. Aztán kiderülnek a miértek. Gondolom nem árulok el nagy titkot azzal, hogy Deamon és Dee (és még páran) földönkívüliek, vagy fényemberek ha így jobban tetszik. Fénysebességgel mozognak és mindenféle különleges képességük van. Mikor Katy rájön a dologra (Daemon meggyógyítja), már minden a feje tetejére áll, a két fiatal mindig eltávolodik, majd visszatalál a másikhoz. És elkezdődnek a kalandok: érzéseikkel, bocsánat Arumokkal való küzdelem, Katy megmentése, iskolai bál.. ilyesmi. A lényeg, hogy a történet nagyon dinamikus, gyorsan halad előre, csak végszükség esetén lehet letenni  a kezünkből. 
Mint mondtam mindkét szereplőt nagyon csípem. Katy örök kedvenc számomra, és nem csak azért mert blogot ír :) Ő nagyon erős, vicces (ami nálam mindig pluszt jelent) és nem fél szembeszállni az arumokkal (és Deamonnal). És ott van Deamon, akit egyik percen utálok, a másikban imádok. Persze azért valahol megértem miért olyan amilyen, és ahogyan gyakran ő is említi ez hozzátartozik a imidzséhez :D


Sokaktól halott már, hogy az Obszidián hasonlítják a Twilight-hoz. Nyílván vannak hasonlóságok: a főszereplő lány új helyre költözik, kedves hugica, a két főszereplő az elején nem kedveli egymást, természetfeletti képességgel rendelkező szépfiú,  a lány megmentése.. Én mégis azt mondom, (aki mindkettőt olvasta), hogy ez a történet számomra többet adott. Talán azért, mert Katy sokkal jobb fej, és nem szól egy egész könyv a szenvedéséről, vagy mert a két főszereplő között mindig van szikra, és ez nem mindig pozitív szikra, vagy talán Daemon dühítő, de gyakran ellenállhatatlan személyisége miatt. A lényeg, ha szereted a fantasyt és a romantikát,  csak ajánlani tudom ezt a könyvet :)

Értékelés: 5/5

Folytatás:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése