„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy írni veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy a szavaidat ugyanolyan hangulatban olvassák majd, mint amilyenben leírtad őket.”

/Jojo Moyes – Az utolsó szerelmes levél/



Idézetek


"– Szerintem az olvasás szexi – jelentette ki. 
– Ó, most már így gondolod? – néztem rá meglepve. 
– Ó, igen, és tudod, mi szexi még? – Előrehajolt, hogy az arca kitöltötte a képet, és felém biccentett. – Az ilyen bloggerek. Hű! 
A szememet forgatva a karjára csaptam. 
– Vegyél vissza magadból! 
Daemon hátradőlt, és a következő öt percben megpróbált csendben_ maradni. Egyesével adogatta a könyveket, de mindegyikhez hozzáfűzte a véleményét: kisajátította a teljes felvételt. 
– Ez a pasas idétlenül néz ki – közölte egyszer. Vagy: – Mi ez a bukottangyal-mánia? – De a legjobb az volt, amikor az én arcom elé emelte az egyik könyvet, és megjegyezte: – Ez a kaszás pasas tetszik nekem. Ő megteheti, hogy gyilkolással keresse a kenyerét."
/Jennifer L. Armentrout - Ónix/ 


"Amikor magamhoz térek,kinyitom a szemem,és annak a férfinak az arcába nézek, akit szeretek"
/Anasatasia Steele -A sötét ötven árnyalata/ 


 "– Hogy bírod ezt elviselni? – kérdezte. Pislogtam egyet. – Hogy mi?
– Úgy értem – mondta –, akkora a csend. Az űr.
– Micsoda?
– Ez – mondta, és körbeintett az autóban. – Csendben vezetni. Zene nélkül.
– Hát – mondtam lassan–, őszintén szólva, észre sem vettem, hogy nem szól a zene.
Beverve a fejét a fejtámlába. – Hát nálam ez azonnali reakció. A csend olyan rohadt hangos."
/Sarah Dessen - Figyelj rám/

 "- Már megint bőgsz, Árulkodós! – Gyorsan a hátam mögé rejtettem a macit.
- Cicát nem kaphatod meg!
- Milyen cicát? Az egy medve.
- Cica – ráztam a fejem. Kicsit arrébb lökött és elszedte a macim. Magasra tartva alaposan
megvizsgálta.
- De hülye vagy! Ez egy medve!
- Add vissza! Cica! – nekiugrottam a fiúnak és ütni kezdtem a mellkasát. Csak nevetett és nem adta
vissza.
- Addig nem adom vissza, amíg nem mondod, hogy medve! – csúfolódott.
- Medve – bólintottam mindent tudón –, de Cica is. Add vissza, mert megmondalak az anyukádnak!
- Árulkodós, bőgőmasina vagy! Ez egyáltalán nem cica, és ő nem az anyukám. Az én anyukám
meghalt!
- Akkor az ki? – kérdeztem gyermeki kíváncsisággal és a kerítésre mutattam, ami mögött a házuk volt.
- A nevelőanyukám, intézetből hoztak ki. – Hirtelen már nem is érdekelt a macim.
- Mi az az intézet?
- Ott vannak, azok a gyerekek, akik senkinek sem kellenek. Akárki hazaviheti őket.
- Szegények – ámultam el. – Sokan vannak ott?
- Igen, vannak már egészen nagy gyerekek is, azok nagyon kötekedősek, de én megvédtem magam.
Elvertem még Tommyt is, pedig ő már tizenegy éves.
Hirtelen nagyot nőtt a szememben ez a fiú. Elverni egy nagy gyereket, nem semmi, biztos nagyon
erős. Már akkor rajongani kezdtem érte. Részletesen elmesélte, hogyan vert a kissrác gyomrába. A
macim használta próbababának, nekivágta a fatörzsnek, ütötte és cibálta.
- Ne bántsd Cicát! – kértem. – Ő nem rossz!
- Hányszor mondjam neked, Árulkodós? Ez egy medve.
- Tudom, hogy medve, de Cica is. Te is fiú vagy, meg Matt is – magyaráztam, hogy értse már meg
végre.
- Ez a neve? – nevetett ki Matt. – Te tényleg kis hülye vagy még. A Cica nem való egy medvének.
Legyen inkább Teddy.
- Cica! – téptem ki akaratosan a kezéből. "
/Anita Gayn - Senkinek sem kellesz/


 "– Tudtad, hogy azoknak az embereknek, akik legalább három alkalommal összetalálkoznak huszonnégy órán belül, kilencvennyolc százalék esélyük van rá, hogy később újra találkozzanak?"
– A szülőknek nincs mindenben igazuk – mondja Hadley. – Csak néha eltart egy darabig, mire erre rájön az ember."
/Jennifer E. Smith - Vajon létezik szerelem első látásra?/


"– Lady America? – szólított meg valaki.
A teremben minden fej megfordult erre a hangra, mert Maxon herceg volt az, aki beszélt. Szinte megkövültem attól, hogy ennyire közvetlenül szólít meg engem – vagy bárki mást –, itt, a többiek előtt.

A váratlan megszólításnál már csak az lehetett rosszabb, hogy tele volt a szám. Eltakartam a kezemmel, és lázasan
rágtam. Nem lehetett több pár másodpercnél, de mivel mindenki engem nézett, egy örökkévalóságnak tűnt. Miközben igyekeztem lenyelni a falatot, megláttam Celeste kárörvendő arcát. Valószínűleg könnyű prédának tűnhettem a szemében.


– Igen, felség? – szólaltam meg, amikor szinte az egész falatot sikerült lenyomnom.
– Hogy ízlik az étel? – Maxonon látszott, hogy mindjárt elneveti magát, vagy a megrökönyödött arcom miatt, vagy azért, mert visszaemlékezett valamire első, határozottan nem hivatalos beszélgetésünkből.
Igyekeztem megőrizni a nyugalmamat. – Az étel nagyszerű, felség. Ez az epres sütemény… nos hát, van egy húgom, aki nálam sokkal jobban szereti az édességet. Szerintem neki ez annyira ízlene, hogy el is sírná magát. Egyszerűen tökéletes.
Maxon lenyelte saját reggelije egy falatját, és hátradőlt a székében. – Tényleg úgy hiszi, hogy elsírná magát? – Úgy tűnt, a dolog kifejezetten szórakoztatja. Mintha valami különös viszony fűzte volna a nőkhöz és a síráshoz.
Alaposan megfontoltam a választ. – Igen, felség. Érzelmek dolgában nincsenek gátlásai.
– És erre akár pénzt is fel merne tenni? – csapott le gyorsan. Észrevettem, hogy a többi lány feje úgy fordul ide-oda kettőnk között, mintha teniszmeccset néznének.
– Ha lenne pénzem, amit feltehetnék, biztosan mernék rá fogadni. – Megmosolyogtatott a gondolat, hogy valaki örömkönnyeire fogadjak.
– És pénz helyett mit merne feltenni? Az a benyomásom, hogy maga ügyesen köt üzleteket. – Élvezte a kisded játékát. Rendben. Benne vagyok.
– Hát, mibe szeretne fogadni? – kérdeztem vissza. Aztán elgondolkodtam azon, hogy vajon mit ajánlhatnék fel valakinek, akinek mindene megvan.
– Maga mibe szeretne? – tartott ki...
– ...Ha a húgom elsírja magát, akkor egy héten át nadrágot szeretnék viselni – jelentettem ki.
Mindenki kacagott, de csak olyan halk, udvarias módon. Még a király és királyné is mintha mulatságosnak találta volna a kérésemet. Tetszett, ahogy a királyné rám nézett: mintha most már nem tartott volna vadidegennek.
– Áll a fogadás – vágta rá Maxon. – És ha mégsem sír, akkor tartozik nekem egy sétával a parkban holnap délután."
/Kiera Cass -  A párválasztó/


 – Kegyed csupa ellentmondás, Ms. Wallace.  
    Ránéztem, és fölvontam fél szemöldökömet. 
– Ez áll a munkaköri leírásomban. Elvégre én egy lány vagyok, Mr. Maxfield.
/Tammmara Webber - Easy/



 "Lehetséges volna, hogy az otthon egy személy, nem pedig egy hely?"
/Stephanie Perkins - Anna és a francia csók/






 "Veszekedtem, nevettem, szerettem vagy sírtam – bármit csináltam is, ha vele csinálhattam, nem akartam máshol lenni"
  "Menj haza. A szemöldökét ráncolta. – Te vagy az otthonom."
/Jamie McGuirre - Gyönyörű sorscsapás/







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése